Content

A kihalás fenyegeti a szerveres megoldásokat?

Amióta az Atlassian – a projektmenedzser piac egyik fontos résztvevője – bejelentette a Jira Szerver megoldás kivezetését (a folyamat 2021-ben kezdődik el), mind azt kérdezzük magunktól: „Vajon ez a szerveres megoldások végének kezdete?”

A kihalás fenyegeti a szerveres megoldásokat?

 

Talán először tisztáznunk kell néhány kifejezést, mint a „Szerver” és a „Felhő”.

 

A Szerver megoldás az Ön saját szerveréhez lett megtervezve (ahol a szoftvert Ön üzemelteti). A megoldás megvásárlásával a telepíthető szoftvert és a forráskódot kapja meg.

 

A Felhő megoldást a szolgáltató – mint az Easy Software vagy az Atlassian - szerverein tárolják, különböző helyeken. A megoldás megvásárlásával megkapja a szoftver felhőben való használatának jogát, egy meghatározott ideig.

 

Itt van 3 ok, amiért úgy gondoljuk, hogy a szerver megoldások lassan eltűnhetnek, de 3 ok arra is, hogy miért maradhatnak velünk még egy kicsit.

 

A szerver megoldás még marad, mert:

 

  1. Ismert és széles körben használt megoldás

    A szerver megoldások már jó ideje léteznek, és sok ügyfél megszokta ezeket az elmúlt években. Mivel a változások kényelmetlenek lehetnek, emberi lényekként inkább ragaszkodunk ahhoz, amit ismerünk, nem pedig valami új mellett döntünk.

  1. Nagyobb biztonság és kontroll

    Az érzékeny információk kezelése sok nagyvállalat napi tevékenysége, ezért bizonyos adatvédelmi irányelveket követnek. Ilyen körülmények között ragaszkodniuk kell egy szerver megoldáshoz, és a felhőre váltás számukra egyáltalán nem opció.

  1. Könnyen fenntartható nagy cégek számára

    A kis- és középvállalkozásoktól eltérően a nagyvállalatoknak általában dedikált IT technikus csapatuk van. Egy ilyen csapat könnyen üzemeltetheti, karbantarthatja a szervereket, és frissítéseket hajthat végre rajtuk. Ha van ilyen csapat, akkor nincs szükség külső munkavállalók bevonására, ezért ez nem jelent külön tételt a vállalat költségvetésében.

 

 

A Jira Server legjobb alternatíváját keresi? Easy.

A leghatékonyabb projektmenedzsment eszközök egyetlen szoftverben.

 

Fedezze fel az Easy Projectet

 

 

 

Easy Project
 

 

A szerver megoldás eltűnhet, mert:

 

  1. Magasabb beruházási költség

    Ha a felhős helyett szerveres megoldást vásárol, akkor dollár vagy euró ezrekről beszélünk. A felhős megoldással különféle árazási - havi, negyedéves vagy éves - terveket választhat, és nem kell nagy megterhelésre számítania a költségvetésében. Sok kis- és középvállalkozás számára a magasabb beruházási költségek miatt a szerver megoldás nem járható út.

  2. Lassabb alkalmazkodóképesség és frissítések

    A felhős szoftvermegoldások frissítése egyszerű, és az ügyfélnek nem kell részt vennie benne. Eközben, ha szervere van, lennie kell egy személynek, aki telepíti a frissítéseket. Néhány testreszabott megoldás és módosítás ezt a folyamatot még bonyolultabbá teszi. Arról nem is beszélve, hogy a tényleges fizikai szerver frissítések, a RAM bővítések vagy a hardver cserék folyamata magasabb szintű technikai készségeket igényel. És más költségvetést.

  3. A cégen belül lennie kell technikusi csapatnak

    Szerveren történő futtatás esetén a vállalat teljes mértékben felelős a hardver karbantartásáért és a szoftverfrissítések telepítéséért. Sok helyi szerverrel rendelkező vállalatnak általában rendelkeznie kell dedikált szakemberrel, vagy akár egy teljes csapattal annak érdekében, hogy az adatszerverek zökkenőmentesen működjenek.

 

Mi az Ön véleménye a szerver megoldásokról - megmaradnak? Szeretnénk tudni. Kérjük, írjon hozzászólást lentebb!

 

A legjobb projektmenedzsment szerver megoldást keresi, vagy szeretné a JIRA-t másik szerveres megoldásra migrálni? Ne keressen tovább, a válasz az Easy Project – a legjobb professzionális projektmenedzsment eszközök egyetlen szoftverben.

 

Additional information

Próbálja ki az Easy Project szoftvert ingyenesen

Minden funkció elérhető | SSL tanúsítvány | Napi mentések

vagy

nincs szükség hitelkártyára vagy telepítésre